Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Horváth M. Zsuzsanna:

SZÁZSZORSZÉP

Napsütötte réten jártam,

kis virágra találtam.

Százszorszép a neve,

álmodom most is vele.

Egyszerű,vagy gyönyörű,

kicsi szirmod,élethű.

Jön az este becsukod,

reggelre meg kinyitod.

Színed,fehér,rózsaszín,

ne csukd össze szirmaid.

Porzód sárga, apró gyöngy,

földre hulló sárga könny.

Szirmod szellő simogatja,

friss harmatcsepp cirógatja.

Csokrot kötök belőled,

százszorszép,ha engeded.

Szabó Lőrinc: Szerelmes Június

Kék villogás a levegő, bolond

hangokkal tarka a délelőtt.

Zengő árvíz a nap aranya,

s mint sellők rebbennek ide-oda

az édes utcákon a nők.

Mennyi nő! Borzong tőlük a város.

Ma mindnek akad valakije,

gondolatban mindegyik után

kinyúl, bátran vagy tétován,

a vágy vagy a hála keze.

S az egész csak egy gondolat,

vagy annyi se – Aki él, örűl;

ma tavasz és nyár ölelkezik

s önmagával szeretkezik

az élet szemérmetlenűl.

Az élet – mit tudom én, mi az élet?!

Zűrzavar, bölcs és esztelen:

mindenki rokon mindenkivel,

életet és halált kever,

a rettenetes szerelem.

Az élet – hús és ideg a kő is!

Tündöklő mámor a junius:

átlátszóan villognak a nők

s testük csillagközi erők

szent delejével koszorús.

Jönnek-mennek az édes utcán,

s akinek van rá szeme,

szédülve látja, hogy mind után

kinyúl, bátran vagy tétován,

a mindenség keze.......

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,

Lépcső, min felhalad valaki más,

Ekevas, mely mélyen a földbe ás,

Ám a kalász nem az ő érdeme.

Legyek a szél, mely hordja a magot,

De szirmát ki nem bontja a virágnak,

S az emberek, mikor a mezőn járnak,

A virágban hadd gyönyörködjenek.

Legyek a kendő, mely könnyet töröl,

Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.

A kéz legyek, mely váltig simogat,

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Legyek a fáradt pillákon az álom.

Legyek a délibáb, mely megjelen

És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,

Legyek a délibáb a rónaságon

Legyek a vén föld fekete szívéből

Egy mély sóhajtás fel a magas égig,

Legyek a drót, min üzenet megy végig

És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

Sok lélek alatt legyek a tutaj,

Egyszerű, durván összerótt ladik,

Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,

Míg le nem teszi a művész a vonót.

Szerencsés Tünde: JÚNIUS

Légy üdvözölve, te drága hónap!

Szóljon kedvesen a madárcsicsergés,

Az ég boltján elterül a kék,

Alatta gyémántszárnyú szitakötő lebben,

Felettünk illatozik az akác mézédesen.

Június! Elhoztad nekünk a színeket,

Jaj, úgy szeretjük a pirosat,

A lángoló pipacsmezőket,

A fű zöldjét, a benne megbúvó kamillát,

A repce világító sárgáját,

A lágyan dúdoló szelet,

A fán kecsesen táncoló levelet,

Méhek zümmögésének zenéjét,

Ahogy a Nap rájuk teríti arany köntösét,

És mindent, mindent, ami a nyár!

Seress Rezső: Csak átutazó vagyok itt a földön....

Csak átutazó vagyok itt a földön

Csak átutazó vagyok itt a földön,

Egy utas, aki utazik tovább.

A napjaimat szép vidáman töltöm,

És nem várok az élettől csodát.

A boldogságot megköszönöm szépen,

A csalódások nem bántanak rég.

Az embereket mosolyogva nézem,

Mert nékik soha semmi nem elég.

Nem elég, mert nem tudják, hogy ők is útitársak,

Átutazók, olyanok, mint én.

Szüntelenül mindig több és több kincs után vágynak,

Amíg lassan kialszik a fény.

Mindnyájan átutazók vagyunk itt a földön,

S ha jól végezzük, ami reánk vár,

Az emlékünk majd sok-sok emberöltőn

Úgy ragyog, mint a fénylő napsugár.

Ha a vonatunk már messze-messze jár.

Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,

az ég derüs, nincs homlokán redő,

utak mentén virágzik mind az ákác,

a csermelynek arany taréja nő

s a fényes levegőbe villogó

jeleket ír egy lustán hősködő

gyémántos testü nagy szitakötő.

Moretti Gemma: Vigyáznak rád

A napra bíztalak:

forró szívében megmártva magad

legyél erős, tiszta és nem sebezhető,

óvd amit szeretsz, és ne feledd

ami jó és emberi, az mindig érthető.

A holdat is megkérlelem,

ha sötétbe süllyed a világ,

legyen álomba mesélő dajka,

égre festett, hajnalig fénylő virág.

Rábízlak a csillagokra is:

vigyázzák álomképed

ha alszol, szőjenek szivárványt

szíved fölé,

s a reggel kék függönye mögé bújva

lessék, köszöntsék ébredésed.

Hol találok barátokat....

Hol találok barátokat, kik nem hagynak el,

Kinek szívében, mindig van egy kis hely.

Kinek elmondhatom a gondomat talán,

Ha nem is tud segíteni sorsomnak baján.

Nem panaszkodok, nincsenek nagy bajok,

De néha akaratlanul is feltörnek a sóhajok.

Elmondani milyen szép kék az ég felettünk,

Ha távoli úton jártunk, már meg jöttünk.

Kinek lelkében nem fészkel ármány,

Lenyűgöz személye, mint a szivárvány.

Hol találok olyat, ki mindig rám veti a szemét,

Ha elbotlok, nem kacag, hanem nyújtja a kezét.

Vígasztal, ha könny szökik a szemembe,

Nem fordul el, kendőt ad a kezembe.

Igen ilyent keresek, ha találok,

Egy őszintén figyelő jó barátot.

/ Ismeretlen/

Kökény Éva: Május

Ma még május van,

orgonák illatát érzem

ablakom alatt.

Szép Tavasz!

Szeretnélek itt tartani,

de nem maradsz.

Jön június, a nyár,

a pünkösd hava.

Milyen volt májusom?

Nyílt a sok virág,

illatok, fényözön-orgia!

Borús és derűs,

keserű és édes,

Sírós és nevetős,

mint az egész élet.

Horváth M. Zsuzsanna: Késő már...

Barátsággal visszaélni

sosem szabad.

Az igaz barát mindig

melletted marad.

A hamis, képmutató

nem mer a szemedbe nézni.

Fájdalmat okoz, ne sajnáld,

el kell őt feledni!

Az idő gyógyír mindenre,

a lelkiismeret büntet helyette.

Akkor már késő a könny,

a megbánás...

Rájössz majd ki voltam,

már nincs megbocsátás.

Könnyű bántani, sárba taposni,

aki nem szól vissza,

igaz barátnak hitt évek óta.

Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,

érzelmekkel játszani kár!

A barátságnak vége,visszaút nincs,

apró szilánkokra hullott a szív.

A becsület többet ér mindennél,

érző kebel, már semmit nem remél.

Csalódás felnyitotta a szemem,

hazug barát, már nem kell nekem!

Reményik Sándor

Hűtelenül

Szerettem a virágot.

De választott virágom

Nem volt nekem soha -

S azt sem tudom: e sorsom,

E furcsa sorsom édes

Volt-e vagy mostoha.

Egyetlen választottként

Én nem szerettem senkit.

Lelkemnek pilleszárnya

Mindegyre tovalendít

Szürcsölni lélek-mézet

Egyik virágról a másik virágra.

Igaz: nem ígérgettem -

Nem ámítottam senkit

Örökkétartó szerelemmel -

S beértem egy-egy fényes, tiszta perccel.

A percnek nem volt sodró szenvedélye,

Észbontó mámora -

De fanyar, hideg hajnala se jött,

Temetése, tora

Soha.

Amit itt átéltem a szerelemből:

Egyetlen sugár volt csupán a mennyből.

Talán nem is volt szerelem.

Kevesebb is, több is a szerelemnél.

Édesség, mely Éden-kerten is túli

Titok-fákon terem.

Amit itt átéltem a szerelemből.

A Szűz jegyében,

Különös csillagok alatt:

Nem volt szimfónia.

Halk hangolás - símogató varázs:

Preludium maradt.

Én senkit meg nem csaltam.

S valahogy mégis hűtelen vagyok.

Mindenkihez. - De főképen egy sírhoz,

Mely messze ködlik

S foszló párákból néha felragyog.

Talán Ő volt mégis az igazi.

Mindenki másnál mégis igazibb.

Porló szívéből nő most egy virág,

Most, hogy tél sem volt s már tavaszodik.

Szeretnék mostan odaszállani,

Bódultan ejteni a sírra le

Két hűtlen pilleszárnyam -

S elrejtőzni minden virág elől

Az egyetlenegy, síron nőtt virágban.

Ó, de hiába volna, mindhiába!

Hiába sóvárognék lenni

Síri virágom örök remetéje.

Ő szólna - ó, hogy emlékszem mosolyára:

"Édes Barátom -

Nincs tehetségem a féltékenységre."

Hiába sóvárognám szívni

Kelyhéből a hűség halálos kéjét -

A végső békességet:

Ő jobban ismert -

Tudná, hogy harmatot gyüjtök és mézet,

Hogy költemények születhessenek,

Mindíg új költemények.

S válaszomat se várva -

Ő küldene tovább

Egyik virágról a másik virágra.

1936

Thalis Silvenier : Álmodj szépeket

Valahol, távol a való világon,

Messzi túl a képzelet-határon,

Van egy egészen picinyke ország.

A hely, ahol az álmokat írják.

Az éj képeit zsákokba varrják,

S aztán kis manók mind széjjelhordják.

Elviszik a világ minden részére,

S belehintik az éberek szemébe.

Egy álommanó lám hozzád is elért.

Leteszi zsákját, beledugja kezét

És belemarkol a tündérporba,

Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?

Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.

Óvatosan a homlokodra lépked,

És arcod simogatja. Ugye érzed?

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,

S az álomport szemeidbe szórja.

Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,

És a füledbe súgja: Álmodj szépeket!

Reményik Sándor - Búzaföldön

A dűlőúton megyek álmodozva,

Kalászok kétfelől, amerre látok,

Mint tengerből színes kis hajózászlók:

Ki-kivillannak a búzavirágok.

Ki-kivillannak kéken-pirosan,

Megannyi színes jel a halk hullámon,

Jeladások arról, hogy szép az élet

És csendes tengeren a csendes álom.

Kinyujtott kézzel csendesen megyek,

Percig kezem a kalász feje-alja

És áldón, mint az elsikló kalászt,

A tűnő életet is simogatja.

Szabó Irén - Szeitz Kriszta - Mondj igent

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,

Esténként kedvesen átölelni,

Hallgatni a madarak énekét,

Megcsodálni a fényt, s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,

Egy szúrós fenyőfát megölelni,

Élvezni a pillangók táncát,

Átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,

Könnyezve sírni az örömtől,

S kitárni felém a szívedet,

Hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,

Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e egy szempárból olvasni,

S benne a csillagot meglátni,

Egy érintéseddel átadni,

Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,

Alamizsnát ha kell, elfogadni,

Tárgyat, s pénzt eszköznek tekinteni,

S a Földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,

Színét és illatát megérezni,

Szirmait boldogan megcsókolni,

Beteg állatot megsimogatni?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,

Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e dalt hallani viharban,

Melegedni szivárványsugárban,

Meghallani csendben a szív szavát,

Átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,

Nem sírni akkor, ha elfelednek,

Köszönni, ha nem köszönnek,

Tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,

Szavak és tárgyak nélkül szeretni,

Legyőzni izzó tűz parazsát,

Szeretni engem, Istent, s bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,

Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Ady Endre: Adjon Isten mindenkinek

Adjon Isten békét, kedvet

Asszonyoknak, embereknek,

Sok örömet mindenkinek,

Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni,

Úgy szeretnék azzá válni,

Kinek az élet teher:

Az ember könnyen megy el.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Átaladni úgy szeretném

Sok hirtelen vágyam, eszmém,

Sok drága kincset, nagyot,

Amihez már vén vagyok.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel

Telik meg az ilyen ember.

Néha-néha úgy megsajog

Más bánat, bú és más bajok.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjuságot,

Szabadságot, boldogságot,

Egészséget, pénzt és hitet,

Szerelmet, hírt mindenkinek.

Gyönyörű-kék itt az Ég.

Sohonyai Attila -

Szeretni beláthatatlanul

Nem tudom elhordani a hegyeket...

Kicselezni, mit az élet közénk taszít.

Előre látni mi láthatatlan lesz,

És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

De azért kicsit mégis adhatom a jövőt:

Mert elveszem, mit kezedben cipelnél,

Felkaplak, ha esni kezdene az eső,

Megcsókollak minden reggel, hogy felébredjél,

hogy ne aludj örökkön.

Hogy zrikállak, mielőtt felidegesítenél,

és elviszem a balhét, mielőtt rád kellene haragudni,

és ha haragszol rám, újra-mosolyodért

mindig, mindig bocsánatod kérni.

Nem tudom elhordani a hegyeket...

Kicselezni, mit az élet közénk taszít.

Előre látni mi láthatatlan lesz,

És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs.

Szeretni tudlak. Beláthatatlanul.

Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek.

De ezt szívesen teszem fogadalmul,

mert e tudhatatlan jövő, veled biztos-jelen.

Vitáris Sándor: Magány

Magányos vagyok, magányos a világom,

Hiába mondom bárkinek, hiába kiáltom.

Fül nincs, mi meghallja, szív nincs, mit meghatna.

Ezért versbe formálom.

Szeretet, mi egy csodálatos dolog,

Mit adok, még ha nekem sincs sok,

Mert szívem mindig másért dobog,

Dobog érte, ki folyton elfeled,

Dobog érte, ki hátam mögött megvetett,

Dobog érte, ki ha ismer is letagad,

Dobog érted is, kit ez a vers megragad,

És érte, kiről csak álmodok.

De értem ki szíve dobog?

Magány... jó szív... legrosszabb páros,

E kettő birtoklása nagyon káros.

Megadsz mindent, mit nem is kért,

De elhagy, és utána nincs, ki megért.

Szerelemről nincs szó, mert megteszem bárkiért,

Hogy adjak, az elemem, ebben nincs, mi eltántorít.

Adni szívesen adok teljes szívvel,

De aki engem szeret, mind csak színlel.

Magányom, te vagy az én magányom...

Bárcsak ne ismernélek, azt kívánom,

Ne tudnám, milyen téged érezni,

Mert akkor a szívem nem kezdene vérezni,

Magány, sokan vágynak rád időnként,

Odaadlak nekik bármikor önként.

Minden azt mondja szomorú vagy, add ki magadból,

De elfáradtam, mert elegem van az érzelmi falakból.

Mikor másnál szükség az úr, megyek, szaladok,

De mikor nekem kellene, egy fontos csak, magatok.

Magányos vagyok, magányos a világom

Hiába mondom, hiába kiáltom.

Néha azt mondom, ezt kiállom,

De akkor jön a szeretethiányom.

Bár nem tudom, hogy hiányozhat,

Mi szikrája felém sosem dobbant.

Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd,

Mikor méretlen és örök az időd;

Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,

Mikor az asztalt alig éred el;

Mikor a játékból soha nem elég,

Mikor a képzelet világot tár eléd;

Mikor a homokból lisztet szitálsz,

S a sárból édes csokitortát csinálsz;

Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,

Mint vörös szőnyegre a mesék királya;

Mikor látod még az angyalt karácsonykor,

És látod a nyuszit kinézni a Holdból;

Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,

És drágább neked, mintha arany lenne;

Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,

Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;

Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,

Mikor fakockákból építed a házad;

Mikor megeteted gondosan a babát,

És sztetoszkóppal hallgatod – hasát ;J

Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz,

Ha az udvarra egyedül kimész;

Mikor homokból tornyos várat emelsz,

Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;

Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,

Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;

Mikor anyu ölében nyom az álom el,

És édesen alszol, mint lábasban a tej;

Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,

S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;

Mikor még mindenből minden lehet,

S hatalmas sátornak látod az eget;

Mikor a mennydörgéstől megriadsz,

S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;

Mikor a mesékből soha nem elég,

És kérve kéred, hogy mondják újra még;

Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,

És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;

Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet

Megsiratod, és kis sírba temeted;

Mikor megmásznivaló minden magaslat,

És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;

Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,

Míg a születésnapodig el fogsz jutni;

Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,

És a kabátzsebedben lakik egy manó;

Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,

És senki-senki sem szid meg ezért;

Mikor minden cicáról azt hiszed, leány,

És a kutya? – Az fiú mindahány!

Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;

S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;

Mikor lopva belesel a tükör mögé,

Tán ott van valaki – az arcod az övé;

Mikor bújócskát játszva azt hiszed:

Senki nem lát, ha behunyod szemed;

Mikor a betűk még érthetetlen ábrák,

És a könyvekben csupa csoda vár rád;

Mikor összerajzolod a hófehér falat,

És sehogysem érted, miért nem szabad;

Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,

És titkokat súgsz este a babádnak;

Mikor a fürdőkád neked a tenger,

S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;

Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,

Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;

A gyermekkor múlik, mint a nyár,

Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll;

De ha a szívedben helyet adsz neki,

Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.

Csorba Piroska: A gyermekkor...

Meggyesi Éva: Múlnak az évek

Megváltoztam. Múlnak az évek.

Ma már egészen más vagyok,

másképp látom az őszi kertet,

másképp érzem az illatot.

Nemrég még hamvas rózsa nyílott

a sűrű, zöldülő bokrokon,

ma már lehulltak, s ott hevernek

a dértől gyöngyöző pázsiton.

Elhervadtak, ahogyan én is,

bár a szívem még úgy dobog

mint rég, amikor ifjú voltam,

s nem voltak ráncok arcomon.

De a szívem még ugyanúgy érez,

ma is éppen úgy szeretek

minden jót, amely boldoggá tesz,

s megszépíti az életem.

Ha eső mosott, én bőrig áztam,

s habár a testem remegett,

szívemből olyan melegség áradt,

mely messze űzte a hideget.

Ha vihar volt, gyakran megtépázott,

összetörve a lelkemet,

s mégis: annyiszor talpra álltam!

Mindig volt, ami éltetett.

Ha hideg volt, remegve, félve

őriztem azt, akit szeretek,

meleg kabátként átölelve,

hogy elűzzem tőle a hideget.

S most itt vagyok. Hajamra dér hull,

arcomra sűrű köd szitál,

egyedül, mint egy gyönge nyárfa,

amely oltalmat nem talál.

Mégsem félek, hisz van miért élnem!

Van két gyönyörű gyermekem!

S szeretnék értük többet tenni,

hogy ők boldogok legyenek.

Istentől már csak annyit kérek,

csak annyit adjon még énnekem,

hogy tudjak még nekik valamit adni,

amíg a földön megleszek.

Jókai Mór : Csak egy délután

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,

Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.

Nem kérdezek, és most te se beszélj,

Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,

Legyen szép ünnep ez a délután.

Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,

Csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,

Milyen gyorsan múlt az én ünnepem.

Valóság volt? Lehet, álom csupán,

Hogy a miénk volt egy egész délután.

Mutz Péter: Virág a szívben

Magasban szálló pacsirta ének,

Szívekhez szóló boldog ígézet.

Napfény ölében ringató fények,

Hűs forrás ajkán pihen a lélek.

Hajnali harmatcsepp szelíd virágon,

Menyasszony ébred tavaszi ágon.

Fehér ruháját most felölti újra,

Örök tavaszra, végtelen útra.

Szomjazó földnek friss zápor zenéje,

Az élet kibomló boldog reménye.

Mozdul és ébred ezernyi álom,

Varázstükrében magam találom.

Mert a természet áldott, ezer csodája,

Bensőnkben élő titkok nyitánya....

Katona Bálint: Maradék idő

Szeretni még egyszer,

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még,

mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben esni kezd a hó….

Mert a maradék idő

már nem eladó….

Dsida Jenő

Tavaszi ujjongás

Tarka virágnak

Illata kábít, -

Édes a méz mit

Kelyhe kinál;

Lebben a lepke,

Röppen a méh -

Sok kicsi vándor

Kedvese ajkán

Csókra talál.

Nincs ma halál,

Él ma a földön

Mit csak az Isten

Élni teremtett; -

Harsog a himnusz,

Hangos a táj! -

Semmi se fáj,

Minden örömre,

Tűzlobogásra

Szítja a lelket...

Újra születtünk

Zöld lobogóval

Lepkefogóval

Táncra megint!

Csókot a földnek,

Csókot a fának,

Csókot a rügynek,

Mert a hatalmas

Égi Jövendő

Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen

Csendül a nóta,

Csörtet a csermely,

Csattan a csók!

Messze az erdő

Lombjai közt a

Nyár keze int! -

Hirdeti minden,

Hirdetem én is,

Itt a tavasz!

1924. április hó 25-én

Kun Magdolna: Mikor már nincs hová menni

Ha majd jó anyánk és jó apánk is messzi útra kél,

s régi házunk, otthonunk is csak emlékünkben él,

könnyes szemmel nézünk fel a csillag teli égre,

s ott kutatjuk nyomát annak, ki lépteink kísérte.

Mert mikor már nincs otthon hová haza lehet menni,

s nincsenek meg azok sem, kik hűn tudtak szeretni,

elveszett árvák leszünk, kik többé nem lelik helyük,

mert bármerre visz útjuk, nem lesz életük.

Ha majd elveszítjük azokat kiket nagyon szerettünk,

magunkba zárkózunk, némán szenvedünk,

hisz fájdalmunkat, mit a szívünk érez, nem értheti más,

csak az, ki már elvesztette anyját és apját.

Kun Magdolna: A régi ház

Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,

hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,

mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,

a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,

mit sosem pótolt volna a kincs és gazdagság,

mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,

ha nincs olyan emlékünk, mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,

a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,

hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,

mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.

Aranyosi Ervin: Adj hálát reggel...

"Adj hálát reggel az ébredő világnak,

– örökbe kaptál egy újabb, szép napot.

Engedd az érzést áradni szívedben,

szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.

Hallgasd a dalt, mely apró madaraknak

hálával teli, reggeli éneke.

Engedd a nap tiszta fényét szobádba,

s ne kérdezd: ember élhet-e nélküle ?

Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába,

a mosoly arcodon, ékszered legyen.

Tükrödön csillog szemed ragyogása,

hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen!

S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra,

s érezd a lelked, magasabbra emel.

Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra,

mert aki rád néz, ennyit megérdemel.

Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra,

– jó érzésed csak fokozódni fog

a szeretet ilyen, apró kis sugára

teheti szebbé a hétköznapot."

Aranyosi Ervin: Teremtsünk békét!

Fókuszáljunk mindannyian együtt a békére,

hogy hathassunk gondolattal, a világ szívére!

A gondolat erejével emeljük világunk,

s higgyük el, hogy jobbá válik, és szebb jövőt látunk!

Ne merüljünk a posványba, mert lehúz a mélybe,

ültessünk most szeretetfát másoknak szívébe.

A szeretet rügyet bontva, élőn kivirágzik,

így lehet a romok helyén, békés szebb világ itt!

Fegyverekkel sosem lehet teremteni békét,

az csak a gonoszt szolgálja, és a világ végét!

Az életnek értelme van, nem úgy a halálnak,

hol emberek, értelmetlen áldozattá válnak.

S akik szítják ezt a tüzet, nem vesznek részt benne,

nem kerülnek célkeresztbe, övék csak az eszme!

Koholt indok, öldökölni, golyót elhasználni,

gonosz törvényeket hozni, gazdagabbá válni!

Pénzimádók, figyeljetek, elveszthettek mindent,

a békére irányuljon mától a tekintet!

Emberibbé kéne válni, együttérző lénnyé,

ahogy Istenünk teremtett, testbe formált fénnyé!

Tudom, ez a fény a lelkünk, érző, csodás szellem,

nem pusztul el, csupán akkor, hogyha szeretetlen!

Ám, ha szeret, jobbá tehet egy egész világot,

legyen béke, legyen a Föld, általunk megáldott!

Horváth M. Zsuzsanna: Szeretnék

Szeretnék szebb világban élni,

önzést, a rosszat feledni.

Kívánságom, óh, csak annyi,

szeretetet adni, kapni.

Ahol jók az emberek,

szívükből nem halt ki a szeretet.

Szeretet nélkül élni nem lehet,

szívszorongva várod,

vajon mi lesz a felelet?

Szeretet csillámporát

önzetlenül szóród a kezeddel,

gyöngyszemkönnyet

letörölsz, vigasztalsz, átölelsz.

Cserébe semmit ne várjál,

a lelkekbe jóságot s áldást adjál!

Kívánságom meghallgatást talál,

ha lassan is, hiszem, hogy

szebb és jobb lesz e földi világ!

Ismeretlen szerző - Szívedben...

Nyugtalan szívedben sajognék,

ha örökkön izzó emlék

lennék.

Lassan múló édes dallam

s benned táncolnék egy dalban,

halkan.

Íriszedben fénylő csillag

s titkaimmal addig hívlak,

míg pirkad.

Időnk múltán hűs kőhalom

s én sziklába dermedt emlékről

álmodom.

Kökény Éva - Május

Ma még május van, orgonák illatát érzem

ablakom alatt. Szép Tavasz!

Szeretnélek itt tartani, de nem maradsz.

Jön június, a nyár, a pünkösd hava.

.

Milyen volt májusom? Nyílt a sok virág,

illatok, fényözön-orgia.

Borús és derűs, keserű és édes,

Sírós és nevetős, mint az egész élet.